Nugabest bizonyságok



még több nugabest videó megtekintése






Visszajelzések - Takács Gézáné Klári

2010. november óta folyamatosan minden nap járok a Nuga Best Szalonba. 2011. február 7-én a szalon igazgatója javasolta, tuzzünk ki célt, hogy milyen javulást érhetünk el, ha konkrét betegségtol akarunk eredményt elérni. Elso héten az ágyhasználat közben a miostimulátor övet is használtuk, amelynek eredményeképpen nem csak a has kerülete, de az emésztést is serkentette, megszüntette a gyomor fájdalmamat. Az ötpontos kezelot 40 percig a nyakamon tartva a rekedtségemet szüntette meg, mivel a savtúltengés miatt gyakori a rekedtségem. Második héten szabadon választott programban volt részünk, én a nyaki, hasi programot vettem igénybe az ötpontos kezelot, máj, gyomor tájékra tettem, mivel minden nap oda kell figyeljek a reflux betegségemre. Elmondhatom, jól érzem magam. Jó lenne, ha ezek a jótékony programok hetente változnának, mivel az élelmiszerek, amelyeket megeszünk, a fertozött levego naponta mérgeznek bennünket, egyre nehezebb egészségesen étkezni és egészségesnek maradni. 2010 decemberében hazavittem a Turmánium kerámia szonyeget. Használata során: megszüntette: hajhullásomat, alvásproblémáim, az éjszakai lábfájdalmat. Ez az elso tél, hogy nem fázom, nem viselek téli kabátot. Minden télen legalább kétszer szenvedtem náthától, influenzától, hála a Nuga Bestnek ez is elkerült. Mindez a jó vérkeringésnek, az immunrendszerem megerosödésének tudható be, melyet a berendezések használatának köszönhetek. A második szív használata során az elso három alkalommal fájdalmat éreztem végig fájt a lábam széle, de ez is megszunt, könnyunek érzem a lábam, fájdalom nélküli. Köszönöm ezt a sok jót a Nuga Bestnek, elsosorban a feltalálónak, Szergejnek, Lénának a szalon tulajdonosainak, akik megnyitották számunkra a lehetoséget, hozzájuttattak, elhozták hozzánk az egészséget, hogy minoségi életet tudjunk élni. Köszönet és hála ezért és köszönet a Konzulenseknek!

2007-ben megállapították nálam a csontritkulást. Azóta szedtem gyógyszert, amit hetente kellett szedni. 2008 óta járok a Nuga Bestbe, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Azért otthon minden nap kezelem magam, mert megvettem a kis turmánium szonyeget és a második szívet. A legutóbbi leletemet megnézte az orvos és azt mondta, hogy olyan szépen javultam, hogy elhagyhatom a gyógyszert. Mióta használom a második szívet, nem kell altatót szedni. A vérképem is rendben van. Fizikailag rendben vagyok, tavaly végigcsináltam egy költözködést. Van 4 unokám, akikre sokszor vigyázok. A kertet is egyedül gondozom.

Köszönöm a Nuga Best dolgozóinak odaadó gondoskodását és a lehetoséget a gyógyulásra!

Takács Gézáné Klári
2011.02.09

weboldalkészítés, webdesign     www.nugabest.hu webhoszting, domain regisztráció     

websas.hu Pagerank ellenőrzés