 |
1992-ben műtöttek porckorong sérvvel (4-5 csigolya). Műtét után jobb lett, de azóta szinte visszafejlődött. Zsibbad a jobb lábam, nagyon fáj a derekam, hiába jártam fizikoterápiára, gyógytornára, fürdőbe, de csak ideig- óráig hatott. Nyaki gerincsérvem is van, zsibbad a jobb kezem. Súlyos depresszió gyerekkórom óta, sok családtagjaim elveszítettem fiatalon. Így lett egy nagyfokú gyomor idegem. Reggel mindig úgy ébredtem, hogy halálfélelmem volt. Napi 5 szem nyugtatót szedtem, orvosilag ellenőrizve. Vizet nem tudtam inni, mert nem esett jól. Egyszerűen nem szerettem. Teát, tejet hidegen, üdítőt, ezeket ittam napi 3 l folyadék meg volt, csak nem víz.
2009. dec. 4-óta járok a Nuga Bestbe, de volt megszakítás is. Mert akkor nem tudtam jönni. ÍGY 37 szer voltam még. Az első nap jó volt, a második naptól hányinger, szédülés a szám olyan keserű volt mint az epe. Csak kínoztam magam. Az első öt nap után eldöntöttem, hogy én nem kínzom magam. Nem jövök tovább.
A hatodik nap könnyezett a szemem és homokszemcsét töröltem ki. Ekkor elhatároztam, hogy nem adom fel és jövök. 10 nap után a fejbőrömön sok apró hajat vettem észre, pedig nekem volt hajam addig is bőven. Az ujjamon a körmöm is beteg, vékony, puha és töredezett volt. És az is megvastagodott, kemény és nő az új körmöm, de nekem ezek csak kis problémák a legjobb az egészben, hogy megszűnt a gyomor idegem, már nem ébredek úgy, hogy halálfélelmem van. És még nyugtatót sem szedek. A lábaim könnyebbek, nem feszül, mint azelőtt míg nem jártam a Nuga Bestre.
Sokkal könnyebb a járásom, derekam sem fáj úgy. Csökkent a fájás és a lábfejemen piros-kék színeződés volt és a "második szív" használattal már az is halványodott.
Ezt mind köszönöm tulajdonosoknak és dolgozóinak. És valamint Simon Andrásnénak Erzsikének, mert ő mondta el ezt a sok jó tulajdonságot a fürdőben.
Májer Lászlóné 2010.03.01.
|